... szám szerint hat, ezek közül viszont ötben is alapvető változások történtek. Loghor keményebb, karakteresebb, loghorosabb lett az első olyan fejezetben, amit az ő szemszögéből olvashattok, és az Úrnőről is több szó esik. Lyr és Anira beszélgetése is bővült a következőben, a Shirával való találkozás pedig lényegesen kevésbé lett mesterkélt az új verzióban. Valian coming outja mellett Herriáról és a próféciáról beszél Mortuának, és a haditanácsot tartalmazó két fejezet is alapvető változtatásokon esett át. (Utóbbiakkal irtózatosan meggyűlt a bajom, de azt hiszem, sikerült több logikát, illetve érdemi infót belevinnem. Észre fogjátok venni, hogy a "kis haditanácsból" is átkerültek bizonyos részek, ebből természetesen következik, hogy az a rész is módosul majd.) Az utolsóként frissített fejezet elején Amoril jut az eddiginél picivel több szóhoz, a vége felé pedig Lyr és Valian beszél másról, máshogyan, mint eddig. Fogadjátok ezeket is szeretettel!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése